Lezártuk a 2023/24-es tanévet a Hamburgi Magyar Iskolában

Bizonyítványosztással, fagyizással és jókedvvel búcsúztunk a tanévtől.
2024. június 29-én volt az utolsó tanítási nap a HMI-ben, ahol az ovisok és az iskolások is két tanórán vettek részt, majd órák után az egyesület elnökének, Friedrich Ireghy Annamáriának az ünnepélyes beszédével kezdtük a bizonyítványosztást, külön kiemelve a tanárok, segítők és szülők kiemelkedően fontos szerepét a közösségben.
Külön köszönet illeti a Hamburgi Katolikus Missziót, akik segítségével szintén nem itt tartanánk, hiszen ők biztosítottak az iskolának helyet 2024. januárjától május végéig, valamint a hamburgi cserkészeknek, akik továbbra is ott tevékenykednek.

Elkötelezettség, empátia és kitartás nélkül nehéz lett volna véghezvinni mindazt, ami elsőre lehetetlennek tűnt.
“A Hamburgi Magyar Iskola célja a hamburgi és a Hamburg környékén élő családok összetartása, az itt születő és felnövő gyerekek magyar nyelvű oktatása, a kultúra átadása, magyar identitásuk megőrzése. Az egyesület és az iskola vezetősége fontosnak tartja egy olyan iskola fenntartását, amely minden gyermeket tárt karokkal vár és működése a teljes transzparencián alapul, mely bizalmat épít a közösségben és a hosszútávú fenntarthatóság alapjául is szolgál.”
És nemcsak az összetartás,oktatás a cél, hanem egy olyan környezet kialakítása, ahol minden család, szülő, gyerek és segítő jól érzi magát és jó szívvel jön két hétről két hétre.
Azt gondolom, hogy mindez sikerült viszonylag rövid idő alatt és végzett pedagógusaink is vannak az utolsó alkalommal már és szeptembertől is.

Jelentkezni továbbra is lehet a következő tanévre: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid026xvV8tozoAJsVadmSg2JQcoNCgGp87ntJCK8jA31vCB5Mh3smiTF994TcakjV8LUl&id=61559161811300

https://hamburgi-magyarok.de/wp-content/uploads/2024/06/b9d3bf47-1057-48bb-ac7b-ab52d9744207.jpg

Leave a Reply