Ferenczi Sámuel látogatása – EUROCAMP 2024

A Ranger cserkészek életében fontos esemény az Európai Nagytábor, az EUROCAMP.
2024.VII.28. és VIII.3. között Magyarország ad otthont a több ezer cserkész összejövetelének. Cserkészcsapatunkhoz látogatott a szervező bizottság tagja, a Magyar Royal Rangers Országos Ifjúsági Vezetője, Ferenczi Sámuel és egyúttal meglátogattuk az Eidelstedt-i német ranger-őket is.

Ahogy azt korábban már megírtuk, cserkészcsapatunkat befogadták és sok-sok támogatást kaptunk a magyar rangertektől:
Piros-Fehér-Zöld nyakkendőt kaptak Cserkészeink
Cserkészeinket befogadták a magyar Royal Ranger-ök
Nyári Cserkésztábor Magyarországon (VII. 23-29.)

A mostani megbeszélésen a kapcsolatok további mélyítése, magyarországi táborozások és a vezetőképzés kaptak még helyet az EUROCAMP mellett. Az Eidelstedt-i RR cserkészek is már készülnek a EUROCAMP-re és a megbeszélésen körvonalazódott egy közös magyarországi körutazás is, ahol magyar kultúránkat, örökségünket és értékeinket mutathatjuk majd be német cserkésztestvéreinknek és mindezekkel mi is gazdagodhatunk.

Ha szeretnél Te is részese lenni mindennek, várjuk jelentkezésed és szeretettel várunk cserkészfoglalkozásainkra!

Légy készen!
Sanyi bá’

Brockhauser Sándor cst., cspk.
Bolyai Farkas Cserkészcsapat, Hamburg
bfcscs-kapcsolat@googlegroups.com

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png

Piros-Fehér-Zöld nyakkendőt kaptak Cserkészeink

Az új évet ünnepi ranger avatással kezdték Hamburgban a Bolyai Farkas Cserkészcsapat tagjai. A magyar Himnusz eléneklése után 17-en, Katolikusok, Evangélikusok és Reformátusok közösen énekelték a Ranger-ígéretet és 5-en közülük most kapták meg a Piros-Fehér-Zöld nyakkendőt.

Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
János 14:6.

Légy készen!
Sanyi bá’

Brockhauser Sándor cst., cspk.
Bolyai Farkas Cserkészcsapat, Hamburg
bfcscs-kapcsolat@googlegroups.com

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png

IX.9-10. HMI és Vándorkirándulás

Kedves HMI-s és Cserkészcsaládok!

Szombaton 10-kor találkozunk az Iskolás és Ovis csoportokkal Katáéknál. Bölcsisek foglalkozása mostantól 10:30-tól lesz!

Az iskolás foglalkozások anyagait megtaláljátok a HMI online anyagtárában. A részletes órarendet pedig itt lentebb találjátok:

      Bölcsi   Ovi   Betűvetők  Matrózok  Felfedezők
      ======= =====  =========  ========  ==========
10:00   ---           KÖZÖS TALÁLKOZÓ           ---
10:30  kezd   ---      KODÁLY  /  CSÖVEZÉS      ---
11:00  VÉGE   MESE     MAGYAR    NÉPTÁNC   HÍRESSÉG
11:45         ---          S Z Ü N E T          ---
12:00       KÖRJÁTÉK  HÍRESSÉG   MAGYAR     NÉPTÁNC
12:30            kísérlet          ||         ||
12:45        BARKÁCS   NÉPTÁNC  HÍRESSÉG    MAGYAR
13:30        ---      V É G E   /   E B É D     ---

Kérnénk mindenkit, hogy a foglalkozásra jelentkezzetek be emailen a
hmi-kapcsolat <kukac> googlegroups <pont> com címre, 
és PONTOSAN ÉRKEZZETEK!

⚜️ Cserkészeknek figyelem: A cserkészfoglalkozás 4-ig fog tartani, de a nagy Vándorok utána meglátogatják a Hannover-i magyar fiatalokat és ők majd csak vasárnap este érnek haza.

Várunk mindenkit szeretettel!
A HMI lelkes oktatói és a Cserkészvezetők

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png

Évnyitó – VIII.26.

Kedves HMI-s és Cserkészcsaládok!

Lassan kezdődik a 2023/24-es tanév és most szombaton, VIII.26-án, Katáéknál elkezdődnek a mi alkalmaink is!

🎓 Évnyitó ünnepség kezdése: 10:00-kor (kérünk legyetek pontosak!)
🔥 Ezt követően bográcsozás és grillezés is lesz (🍖 hozzatok grilleznivalót!), valamint délután cserkészfoglalkozás 16h-ig. 

A közös naptárban is megvannak, de ide is megírtuk az idei időpontokat:  

VIII.26, IX.9,23, X.7, XI.4,18, XII.2,16, I.13,27
II.10,24, III.9, IV.6,20, V.4,18, VI.1,15,22

A nagyoknak idén újra indul a Néptánc és a Híres Magyar Tudósok foglalkozás, lesznek KísérletekNépdalok és Kodály-módszer melletti többszólamú éneklés is már az ovis kortól, valamint külön Bölcsis foglalkozások a legkisebbek számára is!

Szokás szerint jelentkezzetek be előre a hmi-kapcsolat <kukac> googlegroups <pont> com címen!

21 Tanúsítványt tudtunk kiállítani azoknak a HMI-s diákoknak, akik az elmúlt tanévben félévente maximum két foglalkozásról hiányoztak. Nagyon örülünk a családok elkötelezettségének és a gyerekek szemmel látható örömének, ahogy például életük legfinomabb kürtőskalácsát maguk gyúrják…

Szeretettel várunk minden családot, akik a gyerekeiket az iskolai- vagy a cserkészfoglalkozásokra szeretnék beíratni!
A HMI lelkes oktatói, valamint a Cserkészvezetők!

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png

Cserkészeinket befogadták a magyar Royal Ranger-ök

A hamburgi Bolyai Farkas Cserkészcsapat és a gödöllői református RR cserkészek között már hónapok óta egyre szorosabb a kapcsolat és támogatásuknak köszönhetően idén nyáron részt vehettünk a magyar Keresztyén Vándorok (Royal RangersChristliche Pfadfinder) Országos Nyári Táborán Albertírsán, ahol 320 magyar cserkésszel táborozhattunk közösen, és megkaphattuk nemzeti színű, piros-fehér-zöld, új nyakkendőinket.

Az egyszeri élményszerzésnél fontosabb, hogy hosszútávú együttműködés tudott kialakulni, ami a diaszpórabeli elszigeteltséget segít áthidalni és közvetlen kapcsolatot biztosít a hamburgi magyarság számára az anyaországgal. Igen, nem csak a cserkészek kaptak így biztos, hazai támaszt, de a Gödöllői Líceum és a Hamburgi Magyar Iskola között is létrejött egy együttműködés, ami csereprogramok révén segít a hamburgi magyar származású iskolásoknak is a hazai magyar oktatásba beilleszkedni, a magyar nyelvet a távolságok ellenére még jobban elsajátítani. Annak érdekében, hogy hamburgi csapatunk csatlakozhasson a Ranger-höz, csapatunk parancsnoka, Sanyi bá’ még júniusban részt vett az Országos Ranger Vezetőképző Táboron, az NTC-n, és őrsvezetőink közül Sas és Villám augusztusban elvégezték az Ifjúsági Vezetőképző Vándortábort, a JLTT-t.

Hazatérve pedig, már hozhattuk is az új magyar nyelvű cserkész-munkafüzeteinket a kis vándoraink számára.

Légy készen!
Sanyi bá’

Brockhauser Sándor cst., cspk.
Bolyai Farkas Cserkészcsapat, Hamburg
bfcscs-kapcsolat@googlegroups.com

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png

2022/23-as Évzáró

Kedves HMI-s és Cserkészcsaládok!

Szombaton a cserkészekkel közös évzáró és nyílt nap lesz 10 órától a Stadtparkban a szokásos grillező helyen. 

A gyerekeknek játékos vetélkedővel készülünk és egy jó hangulatú közös együttlétre várjuk a barátokat, ismerősöket is, azokat is, akik nincsenek az iskolába beiratkozva. Faszenet központilag biztosítunk, a sütögetnivalóról pedig mindenki maga gondoskodjon!

Naptárainkban már most bekarikázhatjuk a 2023/24-es alkalmakat:

VIII.26, IX.9,23, X.7, XI.4,18, XII.2,16, I.13,27
II.10,24, III.9, IV.6,20, V.4,18, VI.1,15,22

A 9 évesnél nagyobb cserkészek pedig még egy teljes hetet, a Magyarországon megrendezésre kerülő EUROCAMP 2024-t, amire Európából mindenfelől tízezer cserkész jön ünnepelni:
🏕️2024.VII.28. – VIII.3.🏕️

Várunk mindenkit szeretettel szombaton a Stadtparkban!
A HMI lelkes oktatói, valamint a Cserkészvezetők

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png

Nyári Cserkésztábor Magyarországon (VII. 23-29.)

Kedves Cserkészcsaládok!

A minket Magyarországról támogató gödöllői református RR cserkészek megnyitották számunkra az 

🇭🇺 Országos Nyári Táborra (Albertirsa, Július 23-29) 🇭🇺  

a jelentkezés lehetőségét.

Több, mint 250 magyar cserkész, falmászás, kenuzás, íjazás és még sok fiatalos kihívás várja a csatlakozni kívánó cserkészeinket
9 éves kortól!

image.pngimage.pngimage.png
image.png
image.pngimage.pngimage.png

image.png

Videók:

Aki szeretne csatlakozni (mégha nem is tud végig maradni a táborban) jelentkezzen nálam Június 18-ig!

Légy készen!
Sanyi bá’

Brockhauser Sándor cst., cspk.
Bolyai Farkas Cserkészcsapat, Hamburg
bfcscs-kapcsolat@googlegroups.com

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png

V. 27. és VI.3. – HMI

Kedves HMI-s családok!

Most és jövő hét szombaton is együtt leszünk az Iskolával és az Ovival Katáéknál. Szokás szerint a kezdés 10-kor. A Bölcsisek foglalkozása megint 10:00-től lesz!

Kérnénk mindenkit, hogy a foglalkozásra jelentkezzetek be emailen a
hmi-kapcsolat <kukac> googlegroups <pont> com címre, 
és PONTOSAN ÉRKEZZETEK (inkább előbb egy fél órával, mint később).

Cserkészeknek figyelem: Most szombaton nem lesz cserkészfoglalkozás. Jövő héten pedig csak a kiscserkészeknek lesz Sprortnap, a nagyoknak egész napos kirándulás lesz a Harz hegységbe!

Várunk mindenkit szeretettel!
A HMI lelkes oktatói

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png

Csapattábori élmények

Kedves Cserkészek és érdeklődők!

Sok-sok kaland, erőpróba és éjszakai kirándulás után tegnap épségben érkeztünk vissza a csapattáborunkból és készülünk a hamburgi magyar református Istentiszteletre ma délután 5 órára a Finn Tengerésztemplomba.

Idei táborunkban 3 új kiscserkész tett ígéretet, akiket cserkésztestvéri felelősséggel fogadtunk be:
Mosómedve, T-rex, és Unikornis – örülünk nektek!

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
János 3:16.

A lentebbi link alatt találtok még további képeket:
https://drive.google.com/drive/folders/142a0xow0HYJqLjpPFcLkiBDFnx2_yCoF

Jó Munkát!
Sanyi bá’

Brockhauser Sándor cst., cspk.
Felnőttcserkész Szakágvezető,
KMCSSZ I. kerület (Európa)

Bolyai Farkas Cserkészcsapat, Hamburg
bfcscs-kapcsolat@googlegroups.com

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png

VI. 17. – RENDHAGYÓ HMI-nap Lübeck-ben 

Kedves HMI-s családok!

VI.17-re Rendhagyó HMI foglalkozást szervezünk Lübeckbe, amire Bölcsisektől a Felfedezőkig, minden korosztály családját szeretettel várunk!

Jelentkezési határidő: MOST!!! (V.20-ig)
hmi-kapcsolat <kukac> googlegroups <pont> com

Az előzetes Lübeck-i program 10h-16h: 

🛶 csónakázás🛶
🍖grillezés♨️ és 
🌲rendhagyó foglalkozások 🍄

A helyszínt és további részleteket a jelentkezőknek majd külön megküldjük. 

🏕️A cserkészeknek egyuttal ottalvos portya lesz Lübeckben és majd csak vasárnap jövünk haza!

!!! Ne felejtsétek el, hogy VI.3-án is lesz HMI Katáéknál. Szokás szerint a kezdés 10-kor. A Bölcsisek foglalkozása pedig szintén 10:00-től lesz.
Aznap a 10 évesnél nagyobb cserkészeknek egész napos kirándulás lesz a Harz hegységbe, amire szintén V.20-ig kell jelentkezni!

Várunk mindenkit szeretettel!
A HMI lelkes oktatói

This image has an empty alt attribute; its file name is image-2.png