Január 22-ét a magyar kultúra napjának nyilvánították annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, pontosan 200 évvel ezelőtt e napon fejezte be a Himnuszt.

Erkel Ferenc zenésítette meg, bár több zeneszerző is írt rá dallamot. A Himnusz ilyen formában az első nyilvános, szabadtéri előadása 1844. augusztus 10-én történt, a Széchenyi nevet viselő gőzhajó avatásán.

A magyar himnusz – lévén imaének – lassú, melankolikus hangulatú, ám nem volt ez mindig így. Az eredeti verzió sokkal gyorsabb, pörgősebb volt, de az évek alatt a magyarok egyre lassabban és szomorúbban kezdték énekelni. Manapság ugyanakkor az olimpián és már sok más világversenyen is más Himnusz szól, ugyanis a hivatalos változat 2 perc 30 másodperc, ezt pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem fogadta el. Ennek okán lerövidítették, felgyorsították és leszállították a hangnemét.

Mindezeken túl érdekesség még, hogy Himnuszunkat külföldi utazásaink során is magunkkal hordjuk, tudniillik egy részlete megtalálható útlevelünkben. UV-fény alatt válik láthatóvá a megzenésített verzió kottája, a szöveg egy része pedig dombornyomással szerepel a lapjain.

A már mintegy 30 különböző nyelvre lefordított Himnusznak szobra is van. A műemléket 2006. május 7-én avatták fel Budakeszin.

V. Majzik Márta kilenc méter hosszú, négy és fél méter magas alkotása egy kör sugarai mentén jeleníti meg a vers sorait, melynek közepén egy kétméteres, bronzból készült Isten-alak látható. A szobor hét ívből álló szerkezetében hétszer három bronzharang szólaltatja meg az ünnepeken Erkel Ferenc művét.

Ma, január 22-én tehát vegyünk egy mély lélegzetet, és töprengjünk el azon, hogy 200 esztendővel ezelőtt egy olyan gyönyörű remekmű íródott, amit azóta is meleg szívvel őrzünk, szavalunk és éneklünk. Énekeljük el ma is, tisztelegve Kölcsey Ferenc, Erkel Ferenc és a magyar nemzet himnusza előtt!